…-val sem utazom többet!

Régen (a békebeli 1997-2000 közti időszakban) sokat vonatoztam fel Gödöllőről (ahol laktam akkoriban) Pestre. Csak úgy heccből – tellett a sokaknak már akkor is felesleges luxusként emlegetett, nagy, kék, sínen futó járgányra. Tegyük hozzá: volt (és van) kocsink.

Mondom: csak szórakozásból. Amíg kedves szülőm reggel kocsival felment a munkahelyére, a családi triász másik két tagja délután 4-5 felé feldöcögött a Keletibe, hogy holtfáradt, manikűrözéstől remegő kezeivel ne kelljen fognia VW Polo-nk kormányát.

Még egyszer mondom: csak azért, mert nem volt jobb dolgunk. (Meg persze segítőkészségből, de most nem ez a lényeg /ha-ha/ ).

Miután szeretett fővárosunkba költöztem, jó ideig nem találkoztam a zakatológépekkel. Pedig néha hiányzott a Keleti pu. varázslatos hangulata és zsongása (igen, így éreztem magam ott 4 évesen), ahogy az ember bámul el a messzeségbe, követve a késve elindult vonatok sziluettjét, ameddig azok el nem tűnnek a láthatáron, a nyomasztó (ismétlem, 4 éves voltam!) hang…

Az ikszedik vágányra szerelvény érkezik. A vágány mellett, kérjük, vigyázzanak.

Egyszer az osztályomat egy, Budapestről szóló előadássorozat(-szerűség, annak, aki ismeri ezt a fogalmat: témahét) során elvittek minket a Nyugati pu. ellenőrizgető-akármijébe. Minden szupertitkos volt, és ami nem volt, ahhoz nem mehettünk oda, mert használták. Óh, de sokat láttam leghátulról, legalacsonyabbként!

A helyi emberke által tartott „előadást” (ha jól emlékszem a számra) kétszer megszakította a telefoncsörgést. Hej, ha akkor ütközött volna össze két (remélhetőleg üres és értéktelen /felmerül a kérdés, nem igaz ez a két melléknév a MÁV összes járművére?/) vonat, akkor talán láthattunk volna valami…értelmeset.

Én (és alacsonyabb, háttérba húzódó társaim) érdeklődve szemléltük a kaspót és a válaszfalakat. A kopott tapétát, a poros, koszos szobákat… fotózni nem (sem) lehetett, persze. Így sajnos – habár akkor eszembe sem jutott, hogy valaha is blogot írjak – csupán puszta szavaimra hagyatkozhattok ezzel a témával kapcsolatban.

Nemrég olvasgatva a Kötött pályát, (másik blog) arra a megdöbbentő felfedezésre jutottam, hogy a vonaton létezik olyan, hogy ÁLLÓHELY.

Hátammegmi’?

A fentebb említett utakon nem csak végig ültem (és nem, nem voltam udvariatlan, nem volt kinek és miért átadni a helyet, mert), hanem láthattam, ahogy sosem volt álló ember a vonaton!

Akkor még nem roncsoltak még szét mindent a MÁV házatáján, nem sztrájkoltak őrült módjára, de úgy látszik, már akkor sem volt kedvelt közlöködési eszköz.

Ma meg egyenesen kínzóeszközzé lehetne nyilvánítani.

Hogy mire alapozom ezt az állítást?

Nem állíthatom, hogy az ezredforduló óta nem ültem vonaton… az iskolai táborokba nem helikopterekkel mentünk (ha-ha). Nyár vége/eleje – a jó kis gatyarohasztó meleg, a tömeg (70 gyerek + tanárok két vagonra), a kényelmetlen ülések (nyáron /mű/bőrülés?????), a lehúzhatatlan/összefirkált/törött ablakok, az asztalnak csúfolt teknősbékapácél-méretű, kopott vaslap… ez az igazi keleti kényelem!

Igen… keleti. Balkáni? Ramaty? Undorító? Magyar? Szinonimák ezek egyáltalán?

Ezen poszt részben a blog népszerűsítésére (pontosabban a spam nélküli terjesztés elősegítésére) született, vállalom. De legalább tartalmaz némi mondanivalót… nemde?

Ó, az évvégi ünnepek! Karácsony, szilveszter… iskolaszünet!

Karácsony

Otthonülés - az ajándékok használata - a család összeül - végre négyesben is tudunk pókerezni – huszonharmadikán még fogalmam sincs, milyen ajándékot veszek – szaloncukor-aggatás és leszedés – ünnepélyes mosoly – Abigél-musical megtekintése – hajnalig pókerezés – erról szólt december 24.

A maradék két nap a nagyon érdekes „ünnepi hétköznap” kategóriába tartozott a díszekkel, az emelkedett hangulattal és a hétköznapi rutiba való visszazökkenéssel.

Iskolaszünet – december vége

Az otthonbuzik aranykora. Minden reggel megnézzük, esett-e a hó, majd csalódva, hullafáradtan, hajnali délután egykor felkelünk és regisztrálunk az ingyenes pókerversenyre (freerollra) a neten.

Ezzel kezdődik a nap. Ügyesen iszunk egy, az ágy mellett elhelyezkedő Ice Tea palackból, szerzünk egy szendvicset, majd Bullet Chess videókat nézünk (ez is megér egy postot). Fél háromtól pókerverseny, majd (általában) kiesés. Délután némi tévézés, (blogírás), számítógépezés, internetezés a program, esetleg a híres Skype használata…

Estefelé elmúlik a szemünk körül gyűrűző álmosság… játszunk magunkkal egy-két sakkpartit, bevacsorázunk, megnézzük, lesz-e a tévében póker… 22:30-kor újra regisztrálunk a versenyre, éjféli kezdettel. Éjféltől ameddig tudunk, játszunk, majd hajnali négyig-ötig netezünk/blogot írunk/regényt írunk.

Így telik az iskolaszünet (szinte mindig), totális hibernáióban, megpróbálva kiemelni a jó öreg alaptanterv okozta sokkot.

Szilveszter

Az év legutolsó napján az otthonbuzi gyerek komoly vitákba tud keveredni drága (ámde különélő) szüleivel, miszerint ők akarnak menni valahova, az ifjonc meg nem.

Sosem tudtam azonosulni ezekkel a tömeges-programokkal. A Szigeten sem voltam soha… lássuk be, mégsem vagyok egy retardált barom. Szerintem.

Iskolaszünet – január eleje

Itt szintén élnek a fenti „programok”, de a szünet végéhez közeledve exponenciálisan növekvő pánik hatására a tévézést és az üresjáratokat, önsakkozást stb. még akár SÉTÁVAL is elütjük. Vagy társasjáték, PS2 elővétele… bármi, amihez több ember kell. Nincs jobb érzés az átmulatott hajnalnál – és mivel közeledik a vége ezen mennyei mannának, tovább tartjuk… ergo reggel (délben kelés) még álmosabbak vagyunk…

A szünet utolsó napja

Itt a pánik már elhatalmasodik rajtunk, a kihagyhatatlan délutáni pókerezésen gyorsan kiejtjük magunkat, a közös programokra hajtunk, szinte már túlzottan is.

Minél tovább nyújtjuk a lefekvést, az ágyban sutyiban olvasgatunk.

Másnap reggel – lidércnyomás…

Több taget akarok!!! Muszáj vagyok sokat írni!!!

Ez az utolsó mostanra, kezdek álmosodni… álmomban népszerűsítem a blogot… :-)

A cím által sugallt tantárgyakat (biológia, föci, kémia, fizika) ömlesztve tanítják. És gyűlölöm.

Nem tartozom a hülyegyerek kategóriába – minden másból ötös vagyok (kivéve a tesit – amiből szándékosan húztak le hármasra a hiányzások miatt… majd egyszer erről is írok egy postot). Ellenérzésem – habár abban gyökerezik, hogy nem vagyok a témának mestere – tehát nem az egész Nemzeti Alaptanterv ellen szól, csupán a „zöld rész” ellen.

Kivéve a fizika. Az amúgy sem zöld.

Az a legnagyobb problémám a másik 3 tantárggyal, hogy olyan szinten, amilyenen ezzel kilencedik osztályban foglalkozunk (Izrael és Kína mezőgazdasága, a Thar-sivatag holléte, a férgek fajtái és az állattani besorolások, meg valami atomhéjas-elektronszámos dolog), csak azok fognak vele foglalkozni, akik ezt ténylegesen foglalkozásnak szánják (ilyen talán a matek is, a másodfokú egyenletekkel be is lehetne fejezni az oktatását), míg mondjuk a történelemnél és az irodalomnál ez nincs így. Azokra ténylegesen szükség lehet a hétköznapokban is.

Nem baj, ezek az órák alkalmasak némi extra szociális élet élésére, és bámulni az osztály „hétköznapjait” (papírgalacsinok, beeresztett csótányok /erről holnap mindenképp írok egy postot/, fröcskölés, tükörrel megvakítás, olvasás, sakkozás /csak én/, a másikba tollat döfés és egyéb nyalánkságok). Másra nem annyira. Esetleg a regényem tervezgetésére.

Igazából rosszul is tanítják. A tanár belegabalyodik a magyarázatába, rosszul adják meg, hogy miből kell felkészülni (a fél anyagra rámondják, hogy biztosan szerepelni fog a dolgozatban), a kétértelmű dolgokat szigorúan lepontozzák (Egyik dolgozatban 9 pontos feladat volt annak leírása, hogy hogyan termelik ki az alumíniumot. Becsületesen lekörmöltem,  leírtam, hogy a bauxitból vonják ki, bizonyos folyadékba helyezik és minden leválik róla, ami nem alumínium, majd a maradékot elektrolizálják – három hónapja írtam, franc sem emlékszik rá. 5 pontot kaptam csak rá (azaz 55,6%-át a pontoknak), mert nem írtam le a folyadék képletét…). Segíteni a lemaradóknak nem tudnak. És nem is akarnak utánajárni a dolgoknak. Egyszer beszedte a füzeteket, majd kiosztás után észrevettem, hogy nincs leellenőrizve. Megkérdeztem, mi történt. Egy váll-felvonás volt a válasz. Buktam 5%-ot.

Ezek persze nem a tantárgyra vonatkoznak, ez konkrétan a nálunk működő tanerő esete, de már fent leírtam, hogy szerintem miért túlzás ennyire belemászni ebbe az anyagba.

Állítólag előbb-utóbb ki is veszik a tantervből. Én nem úszom meg, de talán a gyermekeim igen…

Nekem nem kellett pl. háztartástant tanulni. Ők talán ezt is megússzák…

A második rész (az elsőt kéretik elolvasni) NEM ott veszi fel a fonalat, ahol letette az első részben. Cöcöcöööö.

Ez harminc évvel később folytatja az események elregélését. A Lucifernek annyi (hüpp…), a hiperűrkapu a Földtől összeomlott és a Föld elérhetetlenné vált, szuper új űrhajóink vannak és Vasudan barátaink. Megalakult a GTVA (Galactic Terran-Vasudan Alliance), de vannak, akiknek ez nem tetszik. Hurrognak. Tüntetnek. Majd fogják magukat, és fellázadnak. Kilépnek!!!

Erre a pofátlanságra hadüzenettel reagálunk. A játék elején a lázadókat (Neo-Terran Front, azaz NTF) gyilkoljuk, pusztítjuk halomra.

Nem sokkal később azonban megjelennek a régi ismerősök egy perifériális, jelentéktelen, bolygó nélküli rendszerben. Azok a cuki kis shivanok újra itt vannak…!

Fúj! Találunk még egy, az Ancient-ek által épített hiperűrportált (jaj, de szép magyar szó ez!). Persze, hogy átmegyünk rajta! Mert hogy mi biztosak vagyunk abban, hogy „lefejlődtük” a shivanokat. 35 év eltelt, és oly sokat fejlődtünk! Hát akkora hajónk van, mint 12 Lucifer! Szupererős!

Na, ahogy azt Móricka elképzeli… sajnos az, amit 35 éve kínkeservesen, majdnem meghalva győztünk le, az egy felderítő egység volt. Hopp…

Egyszerre két fronton ügyködünk: lázadókat és shivanokat is irtunk.

Egyszer csak lázadókat találunk a hiperűrportálon túli nebulában. Hogy mit keresnek ott, nem részletezem, mert hatvancentis szpojler-figyelmeztetéseket kellene írnom minden egyes mondat után. Legyen elég annyi, hogy a lázadók… kommunikálni akarnak a Shivanokkal!

És tudnak is. Ez a legrosszabb. Tegyük hozzá, hogy a óriásűrhajónknak méltó ellenfele (igen, a BAZI NAGY) van a Shivan flottában. Ööö… konkrétan nekünk 1 ekkora űrhajónk van, nekik (legalább) szerény 80.

Ez kellemetlen. Főleg azután, hogy a miénk egy nagy csatában megsemmisül… de az emberiség valahogyan megússza a végső pusztulást. Hogy hogyan? Az titok!

Bár szerintem lesz, aki rájön… ha figyelemmel követi a kis kék színű szavakat a bejegyzésben…

Játékélmény szempontjából magasan veri az első játékot a nagy űrhajók közti csaták miatt. A zene kevésbé ütős, a átvezető videók továbbra is színvonalasak. Azoknak, akik a „megyek-lövök-nem-érdekel-a-sztori” módra van programozva az agyuk, azoknak az elsőt ajánlom inkább… azaz inkább azt sem.

Itt mindennek jelentősége van!

Remekül indítom ezt a blogot... számítógépes játékokról írok, véreres szemmel, hajnali három után. A véreres szem legalább bizonyítja azt, hogy van tapasztalatom számítógép-ügyekben (avagy azt, hogy láncdohányos vagyok.)

Freespace.

Sokaknak ez a név egy orgazmussal felérő érzelemkitörést okoz, másoknak pedig (sajnos ők vannak többségben) teljes értetlenséget.
Ez a (két játék) belső nézetes űrhajószimulátor, kategóriájának gyöngyszeme. Sokak szerint a Freelancerrel... meg amúgy mindennel vetekszik.
Az elsó játék a Descent: Freespace - The Great War nevet viseli, habár semmi köze a Descent-játékokhoz (hacsak az nem, hogy ugyanazok a fejlesztők - Volition Inc.).

1998-at írtak, mikor kiadták.

2335-ben vagyunk, amikorra az emberiség sikeresen kolonizált több naprendszert is, és egy idegen fajjal - a Vasudanokkal - találkoznak. Hát persze, hogy háborúba kezdenek. Konkrétan 14 évig gyepálják egymást, eredmény nélkül.
A patthelyzetet egy titokzatos új faj fel. Az új faj - a műfaj íratlan szabályainak megfelelően - szupererős és mindenkit lenyom, mint a rajzszöget. Erre persze kibékül a két háborús fél, és gyorsan összefognak a Shivan névvel illetett harmadik faj ellen. Kommunikáció nulla - halál sok.
A shivan flotta élén az óriásmoszkítóra emlékeztető SSD (Shivan Super Destroyer) Lucifer áll... khmm.. szupererős és sebezhetetlen a szuper-energiapajzsa miatt. Na, most mi lesz?
Új szövetségeseink anyabolyóját a már említett hajó porig rombolja, majd az egész flotta a Föld felé veszi az irányt.

Óhogyaza...
Ezalatt megismerkedhetünk - már ha figyelmesen nézzük a cutscene-ket - egy negyedik, a 8000 éve kihalt és nagyon kreatívan Ancients néven nevezett fajjal.
Óriásbirodalmuk volt, de jöttek a Shivanok... a többit mindenki el tudja képzelni. Vagy nem?

Ezen cuki kis faj jött rá - sajnos túl későn a túlélésükhöz -, hogy a shivan űrhajók energiapajzsai nem működnek a hiperűrben. Nem is vacakolunk, a legeslegutolsó pillanatban, amikor a Lucifer már a Föld felé tartó hiperugrást hajtja végre, egy maroknyi vadásszal megtámadjuk és megsemmisítjük.
Muhaha.

A játék elképesztően hangulatos, remek zenei aláfestéssel és - az előadásom ellenére - jól megkomponált sztorival. Ez nem PC-s újság, de azért én egy 9,7 pontos értékelést adok neki.

Egy félmondat erejéig emlékezzünk meg a szintén 98-as kiegészítőről, a Silent Threat-ről. Mivel a Lucifer megsemmisült, a shivan erők összeomlottak és kikergettük őket… itt a folyamat közepén vagyunk. Igen ám, de a titkosszolgálat úgy látja, valami nem stimmel…
Nem szerették valami sokan, nagyon lapos volt.

Na de a folytatás...